Ugrás a tartalomhoz

Élményekkel teli kirándulás Fejér megyében

Egyéb kategória

Kaposvári Szociális Központ hírei

  • Dátum: 2026.09.21.

Klubtagjaink közösen egy tartalmas, egész napos kiránduláson vettek részt Fejér megyében.

Első állomásunk Dinnyés volt, ahol megismerkedtünk az 1823-ban épült templom történetével, majd ellátogattunk a Várparkba. Különleges élményt jelentett a magyarországi várak kicsinyített másainak megtekintése, amelyek látványos módon idézik fel hazánk történelmi erődítményeit. A park megálmodója, Alekszi Zoltán gyermekkori álmát valósította meg a különleges makettekkel, tervei között pedig a kaposvári vár elkészítése is szerepel. A látogatást kisvonatozás tette még színesebbé, amelynek segítségével a park távolabbi részeit is felfedezhettük.

Utunk ezután Velencére vezetett, ahol egy finom ebéd mellett pihenhettünk meg. A közös étkezést jó hangulat, sok beszélgetés és nevetés kísérte.

A délután kulturális programmal folytatódott: felkerestük a Meszleny-kastélyban helyet kapó Fischer Emil Múzeumot. A kerámiagyár különleges, változatos formájú és gazdagon díszített tárgyai mellett olyan használati eszközöket is láthattunk, amelyek a paraszti élet egy-egy pillanatát örökítik meg.

Hazautazás előtt még egy kis süteményre és fagylaltra is jutott idő, miközben a Velencei-tónál is tettünk egy rövid sétát. Szomorú látványt nyújtott a tó visszahúzódott vízszintje és a kiszáradt meder egy része, amely kirándulásunknak egy elgondolkodtató pillanatot is adott.

Szép, napsütéses, élményekben gazdag napot tölthettünk együtt. A közös kirándulás nemcsak új látnivalókkal és ismeretekkel gazdagított bennünket, hanem ismét lehetőséget teremtett a beszélgetésekre, a közös nevetésre és az együtt megélt élményekre is.